Selle Italia

Selle Italia
 
A Selle Italia márka az egész világon ismert a több, mint ezer professzionális versenyzőnek köszönhetően, akit támogatunk: Merckx, Gimondi, Hinault, Moser, Indurain, Pantani, Zabel, Jalabert, Ullrich vagy Basso, hogy csak egy párat emeljünk ki a rengetegből akik sikert sikerre halmoznak.

Mi az elérhető legfelkészültebb tudósokkal és mérnökökkel dolgozunk együtt, hogy különleges anatómiai és ergonómiai kialakításokat hozzunk létre. A Selle Italia-nál a kényelem mindig kéz a kézben járt az előremutató anyagok és innovatív technológiák használatával. A Selle Italia volt az első, amely bemutatta a különböző vastagságú szivacsozást, a rezgéselnyelő nyeregpálca rögzítést, a gel betétet, a titanium, karbon, kevlár és üreges nyeregpálcákat. 1980-ban a Selle Italia megalkotta a TURBO-t amely az első teljesen anatómikus kialakítású nyereg volt, és világraszóló sikert ért el vele.

1984-ben szabadalmaz- tatta azt az eljárást, amely rezgéselnyelő anyaggal köti össze a nyeregpálcák felfüggesztését és a nyeregtestet. A FLITE (1990) szintén mérföldkövet jelent a kerékpártörténelemben. Az előfutára volt az extra könnyű nyergeknek, hiszen az első szériában gyártott 200 grammnál könnyeb nyereg volt a piacon. Ugyanebben az időszakban vezette be a Selle Italia a titanium sínt is. A nyeregkészítésben már 20 éve új anyagokat alkalmaz, mint például a GENUINE GEL mely érezhetően csökkenti az út egyenetlenségei által keltett vibrációt. 1994-ben szintén a Selle Italia volt az első, aki bemutatta a co-moulding technológiát, amely elasztomert integrált a nyeregbe.


1998-ban került bemutatásra a TRANS-AM vonal. A nyereg közepén egy nyílást alakítottak ki, amely látványosan javította a rugalmasságát és kényelmességét a nyergeknek, és kevesebb nyomást gyakorolt az „érzékeny részekre”. 2000-ben az SLR megteremtette a lehetőséget a Selle Italia számára hogy piacvezető legyen súly és kényelem terén. 2002-ben bemutatásra került a GEL FLOW technológia amely egyesítette a Gel és a Trans Am technológiák előnyeit. 2004-ben egy új koncepció látott napvilágot: a VANOX karbon-kompozit nyeregpálcája mellett a SIGNO egy egyedülálló nyeregpálca felfüggesztési rendszert mutatott be, mely alkalmazkodik a testhez a pedálozáskor fellépő elmozdulások esetében is, ezzel hatékonyabbá téve azt.

Ez az egyedi AXIAL PIVOT SYSTEM (APS). A Signo után a Selle Italia elkészítette a THOORK-ot 2005-ben, amely egy második generációs aktív nyereg szintés APS-el felszerelve, mely új szintre emelte a kényelem és külalak fogalmát. 2006-ban a technológiai-tudományos kutatások eredményeképpen megszületett egy teljes egészében Kevlar borításos off-road nyereg a YUTAAK, a világon egyedülállóként a VIBRAM®-al való együttműködés részeként. 2007-ben került bemutatásra a CX ZERO mely egy egyedülálló nyeregsínt és nyeregtestet egyesítő karbon műalkotás.