OptiVita Ultrafutó Kupa 2014 zárófutam

2013-ban indult útjára az OptiVita Ultrafutó Kupa, mely egyből nagy sikert aratott. Ez a népszerűség késztette folytatásra a szervező Ironteam Sportegyesületet. Megtartva az eredeti célkitűzéseket, de hasznos módosításokkal és újítással vágtak bele a 2014-es szezonba.

A sorozat az ország hat különböző pontján ad lehetőséget a megmérettetésre. Az OptiVita Ultrafutó Kupa több mint 6 önálló verseny.
A futóversenyek hasonló feltételekkel, azonos szabályok alkalmazásával kerülnek lebonyolításra, így az eredmények könnyen áttekinthetők, a teljes év folyamán pedig összehasonlíthatóakká válnak,az egyes versenyeken elért eredmények összeadódnak. A versenyzők a megtett kilométerek alapján pontokat kapnak (OptiVita pontok), így az év során nyomon követhető rangsor alakul ki a versenyzők között.
A díjak 2014-ben is pénzdíjak, illetve a kupasorozat támogatói, köztük a Nutrend is, értékes ajándékokat ajánlanak fel.

Az OptiVita Kupa célja kettős: egyrészt egy teljes évet átölelő verseny lehetőséget kíván biztosítani az ultrafutóknak, másrészt a különböző időtávok egyidejű indításával lehetőséget kíván biztosítani azoknak is, akik még csak kacsingatnak az ultrafutás felé, vagy egyszerűen csak szeretnek futni.

Az OptiVita Szuperkupa 2014-es összetett dobogósai:

Nők:
1. Máténé Varjú Edit 514,910 km
2. Evetovics-Balla Hajnalka 442,945 km
3. Megyes Andrea 410,510 km

Férfiak:
1. Lajkó Csaba 590,670 km (Nutrend Team)
2. Tihor Csaba 542,029 km
3. Török-Ilyés László 539,025 km

A futóverseny szervezője: IRONTEAM Szabadidő és Tömegsport Egyesület
Időpont: 2014. november 8.
Helyszín: Velence
Versenyszámok: 2-4-6 órás futam - 6 órás Országos Bajnokság!